Aki vagyok, egy érintés nélküli ember
Aki álmodik, és mindennap vétkezik.

Akiben fényt költ a reggel, és vizet old a harag.
Aki megbocsát és türelemmel vár.
Aki nem e világi mosolyoddal ébred.
És az vagyok, akinek sok életet adott az Úr ...
Nincs egy mondat, mit érzés nélkül mondjak-

Messze távolban kicsiny pacsirta dala ,
mely füledben halkan megszólal...
Drága e dal, lágy trillák szólanak;
csitulna szívednek őszinte vádjai.
Te, aki annyi keservnek tanúja vagy,
Te, aki álmodója a földi jónak,
legyen merszed, kiáltani az Úrnak,
hogy lelked felszabadítani tudjad.... "

Verseim időtlenségét a dátumok elhagyásával szeretném jelezni, igazság szerint majd harminc év távolából szemezgetek...

Ne szólj, és nem hallgat meg senki
Ne létezz, nem pusztul el semmi
Nem nézel, nem fordul el senki

Ha kiürült csordultig telt pohár
Ne tölts újra, nem akarom már
Betelt lelkem többet nem kíván
Földi létem fényért kiált

Két lábam büszke támasz
Viselve elmém szigorát
Keseregni kár, elvész a csalárd
Jézus enyhíti szívem nyomorát

Elhagytak többször,-százszor-
Kinyújt vigaszt, ha nem csókol
Ki marad már, ha ködbe veszett
És mást ölel kárhozott teste?

Ki ápolhat, nem bízol már senkiben
Ha becsaptak, tévútra vittek
Méltatlan nagy szerelmed
Elveszett kicsinyes hited

Tégy nagy mulatságot, légy vendéged
Legyen végül nagy szegénységed
Jézus eljő, hited reménysége
Menyegzőre kér fel Téged!

Aztán, megpihenve kicsit, visszanéz a csend.
Önmagát átlépve visszhangot rejt benne a rend
Sanyarú sorsán tépődve olykor elmereng
Szép is volt a káoszban a félelem.

Aztán.. gondolatban felidéz egy őrült éjszakát,
Melyet a végtelen foglyaként élt újra át
Az ébredés nehezét izzadt testben lelte meg
Menekülni próbálna, de meggyalázza egy rest.

Szárnyaszegett kismadár, fogolyként ketrece
kapuját feszegette, nyitott szeme végtelent fürkészve
Nemléte hegycsúcsáról hová is repülhetne;
Alant özönvíz pusztítá a hömpölygő lángtengert

Álmában teremtette az embert, vigasztalásul
Szellemek tobzódását feledtetve árulásuk
gyújtópontjának, s mintegy létrának,
Legyen akarata s bűnének bocsánat

Angyalok seregét küldte horizonton túlra
a háborút messze szem soha nem láthatta
Fül nem hallotta csatának zaját, s nem tudja
Ember, ki sírja keresztjének örök súlyát

Neked legyen mondva, kicsiny szíved imára kulcsolván
Morzsold meditációd s lelked megnyugodván
lesz csend s a világ fölött úszik majd Egy,
Aki a zűrzavarból mindent újrateremt!

Tágra nyílt szemmel iszom lelkedet
Uram!
Felsajduló szépséged megigézve ül
Rajtam

Nem várok jövőt, elmúlt a holnap
Napnyugati álom; csak felébreszt
Egy hangja a szónak

Hová tart lelkem benned való
Sírig hű darabja?
Kettétört valóságát egybe mikor
Hogyan varrja
Kihűlt múlandóságom?

Alkonyodik. A tisztás felett
halk szellő suhan önfeledten
A nap álmosan hunyorog
túl a nyugati égbolton

Zöld falevelek zizegnek
könyörtelen, bús dallamot
s keserves madártrillák
fújnak harci riadót

Valahol birokra kel most
a rongy és pénz hatalma
valahol láncok csörögnek
újkori rabokra csatolva

Valahol gyötrelem a nappal
és siralom az éjszaka
s egyformán szánalmas
az égből jöttek fájdalma

Némán, társtalanul, egymagam
Visszatart egy szó, olyan bágyatag
Nincs erőm, a semmi is több
Kacagástok visszhangja megfojt
Halálom hírére mind megjött
Temetésemre virágot hozott
Csak szánakoztok, én bámulok
Neked majd elárulom
Félek,- úgy fáj elmennem
Mi vár ott, bűnös lelkem
Megfáradt testem
Nyugalmát nem lelem
Nem értek semmit, miért néztek
Iszonyodva csak kérlek, kérlek
Ocsú, ragály, elrohad végre
Egy árva sóhaj a szélben
Szaggat, elszáll, eltűnik a térben

Csak egy szó, mi suttog bennem
Halkan a bódult csendben
Álom ez talán, mert nem hiszem
Csitulj hát feszült szívem

A remény fátyla fellebben
Eszmél a dallam bennem
Vissza soha- soha ne nézzen
Viharban, széllel szemben
Fogom kezed, érezned kell
Sorsom ez, arcod villan a fényben

Ez az arcunk, angyali mosolyunk
Ékes glóriájú fényes tarsolyunk
Felemel a tömeg, közelebb a távol
Olyan ez, mint az álom
A tér végtelen, utazunk
Istenem, elakad a szavunk!

Ne félj, ha jön a háború
Utána csend lesz.
Addig az izgalom őrli idegeidet-
A gyomorban mozduló sejtés
Ott tép, mint őrült eszelős

Nincs már idő, suttogod
Nem tettél semmit-, zúg a kérdés-
Ez a lehetőség elmúlt
A szivárvány elárult

Az álmaidat miért féltenéd
Hisz volt sok kínzó ébredés
Fáj ez a reggeli beszélgetés
Ez a sajgó remegés

Sorsod ez, jutalom, érdem
Az életed szerint való
Sírni jár hozzád a lélek
Most kegyelmet kapott

Tanulj, mert tested páncélja
Könnyen sebezhet Téged
Tapasztalj, mert elméd látja
Hogyan változol végre

Ha hiszed, amit bizton elérsz
Tudod már s többé nem félsz
Életed örök reménye
Üzenet a távoli jövőnek

---

-Nagyapám emlékére-

Simogató langyos napsütéssel
kiábrándult tekintetek könnyesen
néznek farkasszemet

Ugyan miért, ha számodra nincs jövő,
mert nem mesélsz többet nekem
Üres, sivár gondolatok keringnek
nyugtalanul, elárvult lelkemben,
csak reménykedem, itt vagy valahol
Te is mellettem

Már nem várlak, szótlan tested
régmúlt ismeretlen tájakon repül
réveteg próbállak utolérni
csak követlek
abszurd gondolat, csak sikertelen
elkéstem valamit
még nem vettem észre
megtörtént, most csak csend
szótlanul nyeljük álmainkat

Hiányzol! Kinek mutassam, kit érdekel
ha csak a tekinteted éreztem
éltél, s el kellene menned
meg kéne tenned?
Felettünk elmúlik az élet

s mostmár nagyon fáj
igyekszünk nem gondolni rá
egyszer még találkozunk
s többé nem választanak el!

Addig,- feledve mindent-
csak múlnak órák, évek
ez belül majd éget
a meg nem élt szépségek
friss levegő, nyugodt harmónia

aki követ a sorban én leszek, érzem
szólj hát értem, imát mondj most, kérlek
vágyom a jót, nevetésed
az igazság előkerül végre
időt még, időt nekünk
s elfelejtünk mindent

Te vagy a fény, ne hagyj el
Szűk sikátor, örökös dzsungel
Sötét városom, hervadt virágom
Magányos útjaim olcsón kínálom

Dicső utazás, tétova bánat
Iszapos mélység, fáradó reménység
Szédülni, megállni merészség
Sarkamban Koldus és Halál van

Vezess, kérlek, mocsokban állok
Tövis a fekhelyem, Hozzád kiáltok
Szomjam a szó, mesélj nekem
Lázadó posványban álmodj velem
Tavaszi üzenet, megható ébredés
Te vagy a fény, megváltó létezés

Hideg van idebent, csend
És fájdalmas nyugalom
Kedvesem, hol vagy most mondd
Talán fájdalmasan ölelő karokban
Nem méltó ifjúi vad buja szorgalomban

Kérlek, vigyázz, csúszós-rögös az út
Az ember másoktól sosem tanul
Üdeséged hártyavékony páncél
Vagy csak egy kicsiny kis vért

Akarva, akaratlanul őrzöl feszes testeden
Kalandként, vagy kínzó emlékként
Én is fogva tartalak magamban
Soha nem múló fájdalmas sebként

Boldog legyen életed, könnyű halálod
Tiszta szívű hitvesem
A jövő sok- sok gyermekkel áldjon
S ha nem jut életed nyugalmára
Az Istent végre megtalálja

Egyedül, egy szobában, a magnót hallgatom
Kicsorduló érzelmekkel könnyem hullatom
Hová lesz, tűnik a mosolyod
Kérdezem szüntelen monoton

Válaszra várva töprengek magamban
Múló idő zuhan rám roskatag
Napok múlnak, hullik már zivatar
Csókolni vágyom, szeretni, ölelni
Szelíden karjaidban megpihenni
Karácsonykor csendesen ünnepelni

A kérdések felhalmozódtak kicsiny szívedben
S gondolataid súlyától elfáradt lelked;
Pihenni nincs idő, célodat keresed
S mert élhetsz, hát tudnod kell, miért teszed

Imára kulcsolt kezed folyton remeg
Szabódik egyszer elrendelt hited
Oly ártatlan ez a gyermeki arc
Csak egy dal, mely könnyekre fakaszt

Mikor már úgy hiszed, nincs több jövő
A múltnak vége s szíved felöltözött
Hogy kapcsolják ki végre a lélegeztetőt
Mert nincs talán szeretet ezen a Földön

A fák között lépsz ifjonti fölséggel
Nem látsz mást, eszement szürkeséget
Álmaidból hoznál most egy kötetet
Őrangyalodtól talán hitelesebb

A kérdések felhasítják az ég egyensúlyát
Nézd a mennyek országát őszinte szívvel
Tiszta lélekkel fogadd Istennek szándékát
A karácsonyi fények gyönyörű játékát

Nézem a mosolyt az arcokon
Veletek új világot álmodom
Köröttünk gyertyafény, fenyőillat
Érzés, mennyei áhítat

Volt néhány gyönyörű nap, most emlék
Hallgatom a karácsonyi zenét
Szememben könnycsepp remeg
Nem tudom, sírok, vagy nevetek

A mosoly a termen körbeleng
Bús szívemig ér, lágyan átölel
Szép ez a fenyő, az ajándék
A sokaság, Isten, s a szándék

Csak szeretni küldött a Földre
Megbocsátani mindörökre
Hogy a lelkeket fénnyel betöltse
Az ártatlanság képét felöltse

Szép ez a karácsonyi ünnep
Gondolatok, a titkos bűvölet
Csak soha véget nem érne
A bölcsesség aranyló köve

Szikrát dobál a nap, csak állok
Kihalt, sivár, szégyenült a város
Máskor erős, most gyengül a hang
A göröngyöt szétzúzza a harag

Meg kell tenned, a fájdalom
Felfeslik arcodon
Nem könyörög senki
A homályba távozom

Ne sírj, nem szánakozom
Könnyű mámor átvisz a síron
Egy látomás bámul rám vakon
Szédül kicsit, átmegy a falakon

Már nem tudok nevetni rajta
Hiszem, ha látom, ilyen szindróma
Zörög az ajtó, test az asztalon
Freccsen a nyála, kirepül az ablakon

Dübörögnek a kövek, rázkódik
A koporsó oldalán a felirat
Már látom, új tér, új dimenziók
Mesevilág nyílik álmaimban

Mosoly fakad arcodon
Hited karjaiban tartott
Csillagok magasában elragadott
Elbódító fényes trónusod

Ha már a Földön nincs élted tovább
S nem érted az idők szavát
Lelkedből egy szikra ölel odaát
Angyal érint látva jövőd mosolyát

Megérkeztem; kéne már az álom
Melyből nem ébrednék fel soha
Várom, mikor alszik már a mámor
Feküdnék puha felhőpamlagon

Ezüst holdfény ragyogó égen
A haláltól igen nagyon félek
Tudom, hogy vártok, jóbarátok
Emlékszem mindennap rátok

Az istenek harcát öröktől látom
Jó és rossz, gonosz, vagy mostoha
Bensőnkből csak egy gondolat
A tudatunk mély valóságából

Mutass utat a sűrű homályból
Keress igazat a világossághoz
Nyiss teret a végtelen utazáshoz
Kaput az aranykor országához

Kérem, Uram, az örök jóságot
Szívem szerelmét, hozd el a távolt
Ne hagyj szenvedni, pusztulni tovább
Emelj fel, segíts eljutni előbb Hozzád

A papír csak eszköz, mert nem vagy itt velem
A gondolat pedig szárnyal, egyre sebesebb
Amit mondanék, igazán nem mondható
Amit szeretnék, már nem kapható

Vágy csupán, de nem szelet kenyér
Álom, mert a szívem zenél
Ki vagy, honnan jössz, tán nem érdekes
Elmém a kulcs, örökkön felesel

Kaszával jött felém, nem láttam élét
De látva a jövő tiszta fényét
Hogy rendet vágott, tisztult minden
Ott mélyen s fent, minden szinten

Ha elmondanám, ami fáj, sírnék…
Ha véget ér a mese, ott minden szép
Bízom, hiszek, a sors örök élvezet
Tobzódó emberek, most kit néznek?

Lámpással kezemben botorkálok, várok
Fénytől vaksi szemem; hamis szokások
Ki jó, ki csúf, a bíró már számol
Búcsúzom, jobb világ köszön rátok

Szeretnék nekrológot mondani
Lennék Lazarénus, vagy akárki
Köpenyemben óriások lelkét hordozom
Ez mítosz, mégis így gondolom

Ha mondanám, hallgatnád, hallanád
Zokogó szívem csendes dallamát
Nem test; a szellem hívó szavát
Szerelmem buta félszeg sóhaját

Ha mindent szeretnél tudni, hát halj újra meg
S újra, meg újra tedd, míg végre tiszta lesz
Addig, ezerszer átkozott pillanatok kínoznak
Megtudod milyen, ha a barátok átkoznak

Meséltél jóról, Istenről, szeretetről
De gyantázott hamis ideád megdőlt
Elgyötört tested sikoltva keres új szeretőt
Mígnem elnyel a káosz, a temető

Szellemek anyagtalan civódását miért szemlélnéd
Ha önmagad létén viaskodva elmenekültél
Most látod, ahogy a fényben elmerül a sötétség
Felold a rezgés, megszűnik a kétség

Ne kérdezz, életed mozsarát ne törd tovább
Érezz s élvezz, fénytested színes sugarát
Hogyan szövi s fonja, burkolja át
S ölel, csókol, bódulatba ringat a Halál

Mikor hittem a szó igazában
az élet nem fájt lelkemnek
mikor hittem a tisztaságban
öröm ropta táncát a szívemben

Hallottam a madaraknak zengő dalát
szállani a kevély felhők felett
s hallottam a patak csobbanását
ha tükrébe kavicsot ejtettem

De most szememre hályog jött
s kiszakadt fülemben a dobhártya
s érzem, megöl a buta világ,
mely vakarcs kis létemre tört

Megöl, mert nem tudja, ki vagyok
elpusztít, mint egyszerű gyilkost
s elmerülök az áldozati oltáron
hiába kiáltok: ártatlan vagyok!

Sorsom a Te sorsod is, ez a törvény
Kívánj bármit másnak, lészen rá válasz.
Csak, mit átadsz, viszed a túlvilágra
Belső akarat, mondhatod imának
S mielőtt bárhova szökhetnél
A gondolat utolér s ott a bánat
Egy hang, az álom nem várhat
Hallod, szólítnak, ez a gyalázat
Ott fojtogat a mélyben, kívül kápráztat
De Te jól tudod, ha megteszed
Lesújt az alázat, porba hull az igaz
Egy bűnöst megérinthet a vigasz
Simogatnak az angyali szemek
Láthatod, ha végre odafigyelsz
Ne sírj, a múltad már nem érint
Jövőt, hazát lelkednek építed

Vártál-e, álmodtál valóban
vagy képzelt bálvány, idea
mit kőbe vés, kifarag
lefest, szavakba csomagol
s gyermeteg naivsággal átnyújt
mint hamis utánzatot

s hiszed-e, hogy szent és igaz
ha nyálazva átkoz
s a dicsőült vigyorgásban
látod-e a pokoli káoszt?

Várj még,- olcsó fáradtság
nem én vagyok a Királyfi
nem hozok csillagot
fehér lovat nem láttam még
csak keresek, kutatok,
s ha keresek, találok
ha találok, szólok majd;
Ne várj tovább
van még a Földön
csodaszép Álomvilág

Csak várom a csodát s remélek
úgy szeretlek, s fáj a szívem, ha nézlek
mit érek, ha már nem keresel
ha szemedből nem tudok olvasni
ha kétségek emésztenek,
ha tőlem valami elszakít

küldesz tán, én süllyednék a föld alá
ugyan miért élek, kinek kellek
az éjszaka hűvös, nem értelek
titok lappang, oly fatális
olyan félelmetes, élveteg
csak vérem szívja, tovalebben

Kérlek, csak kérlek, kegyelmezz
hova tűntek a szerelmes versek
Örökké, talán egyszer…elvakít
a kényszer, te már mást szeretsz
bevallani nincs erőm, felszabadít
egy utolsó előtti lélegzet

Már nem lesz erőm, mikor lesz vége
könyörülj Istenem, segíts elmennem
csak szépen, haláltól úgy félek
ha adtad, miért kell Őt is elvenned
miért csak ennyi, még nem éreztem
vártam sokat, hosszú éveket

Sok éve csak kínzó vágy
felejteni, szeretni mást
küzdeni Érted, hiú ábránd
csak törne fel, nyílna ki már
látnom kell, tudnom, az igazság
pokolra jutott mennyország

Könnyes csókok áradatát
szerelmed elhamvadt parazsát
rémálmok keserű csalódását
a valóság bódult igazságát
elveszett győztes csatám
nem értheti senki más

Ha kiürült csordultig telt pohár
Ne tölts újra, nem akarom már
Betelt lelkem többet nem kíván
Földi létem fényért kiált

Két lábam büszke támasz
Viselve elmém szigorát
Keseregni kár, elvész a csalárd
Jézus enyhíti szívem nyomorát

Elhagytak többször,-százszor-
Kinyújt vigaszt, ha nem csókol
Ki marad már, ha ködbe veszett
És mást ölel kárhozott teste?

Ki ápolhat, nem bízol már senkiben
Ha becsaptak, tévútra vittek
Méltatlan nagy szerelmed
Elveszett kicsinyes hited